Mostanában nagyon sok ilyen jellegű könyvet olvastam,hogy kicsit jobban megérthessem magam, a gondolataim,hogy engedjem el a félelmeimet,hogy törjek ki a saját börtönömből,ahogy ezt Dr. Eger is írja.

Az elmúlt években önsegítő könyvek ezreit adták ki, és persze a víz lever,ha meglátok 20 éves kókler gyerekeket,akik fényezik a saját könyveiket, akik úgy gondolják,hogy megnézték a Wall Street farkasát és máris életmegváltoztatógondolatokat közvetítenek 100 oldalban,mert az ő életük megváltozott,majd etikátlan módon milliós bizniszt csinálnak pár filmes mondatból. Persze még a szakközepet se tudták elvégezni egyes ilyen jól szituált úriemberek,szóval számomra már itt elbukott a dolog. Nem beszélve a többi kóklerről, akik kiraknak egy csinos női fotót és ráírják,hogy élj.. tovább nem is írom, mert a jó ízlés határain belül nem tudnék mit mondani.

De most már térjünk rá erre a könyvre.

A szerző, Dr. Eger 1927-ben született Kassán és élt is ott szüleivel és testvérével, egészen addig,amíg 16 évesen elhurcolták őket Auschwitzba,ahol a szüleit azonnal a gázkamrákba vittek. Edith a táborban töltött hónapokat az otthoni emlékeivel élte túl, erre gondolt, amikor Mengelének balettozott és amikor a szeme előtt öltek meg több ezer embert. Közben pedig végig vele volt a remény,hogy nemsokára vége lesz.

A tábor felszabadítása utáni években első gyermekével és férjével Amerikába vándorolt,majd kicsivel később sikeresen ledoktorált pszichológiából. Az évek során felfedezte magában,hogy ne szégyenkezzen,mert áldozat volt,hogy merjen nyíltan beszélni,arról amit átélt,hiszen más embereknek segített a saját börtönükből kijönni, éppen ezért meg kellett tanulnia magának is a saját falait lebontani. 

Ahogy a címben is látjuk 12 fejezetre van osztva a könyv, és minden egyes fejezetben más témát dolgoz fel. Félelmek,harag,szégyen,gyász,reménytelenség,áldozatszerep témáit boncolja a saját élettapasztalatai és egy-egy páciensének a gondjai mentén. Többféle szituációt vázol fel mindegyik fejezetben, a gyerekeivel való kapcsolatot, a férjével való kapcsolatot, majd szépen lassan rájött,hogy javíthat ezeken,azzal, ahogy a saját rossz emlékeivel szembenéz. 

Néha egyszerűen felfoghatatlan,hogy egy gyerekkori tettünk vagy éppen, amiket ellenünk elkövettek, egy számunkra addig helyesnek vélt döntés,ami később igazi baklövésnek bizonyul, de úgy gondoljuk oké nem nagy cucc, csinálom másként, szóval néha nem is vesszük észre,hogy egy egy apró dolog mennyi mindenre kihathat az életünk további területein. Ezért szeretek ilyen könyveket olvasni, mert igazi, élő húsvér emberek problémáin át láthatom a saját nehézségeimet,saját rossz döntéseimet, a rossz érzéseim gyökerét,majd megtalálni a megoldást. Természetesen vélekedhetsz másképpen erről,hiszen nincs két ugyanolyan ember. 

Talán ez az első írás,amit nem úgy olvasok,hogy oké hát itt leír nekem egy csomó mindent,valahogy majd csak kibogarászom mit is kéne tennem,hanem minden egyes fejezet végén kérdéseket kínál, jó helyen vagyok? a saját félelmeim jönnek elő bizonyos szituációkban vagy netán valaki közeli rokonunk ismerősünk félelmét éljük át? Egyáltalán valósak-e valami iránt a félelmeink vagy csak a dolog ismeretlensége miatt érezzük így? mit érzek magammal kapcsolatban? persze a többit nyilván nem írom le csak ízelítőként hoztam fel.

Néhány napja elkezdtem meditálni,amiben sose hittem,mert mindig felidegesítettem magam,hogy nem tudok ellazulni vagy jól csinálom-e egyáltalán a gyakorlatokat. Aztán rájöttem,hogy miért ne csinálhatnám jól? Ez a saját meditációm a saját érzéseimmel, nem kell szabályt követnem ebben.Nyilván jó lenne,ha minden mást így csinálnék az életemben. Szóval a meditációban szoktam kiértékelni ezeket a kérdéseket,amit Dr. Eger kijegyzetelt külön-külön. Ebben az állapotban sokkal jobban tudok fókuszálni magamra, a gondolataimra a tetteimre, nyugodtabban tudok figyelni a hibáimra és ezáltal próbálom a felszínre hozni valójában mit is szeretnék az élettől. 

Lényeg a lényeg,olvassátok el és néha-néha álljatok meg egy pillanatra, egy kényelmes pózban, meditáció közben összegezzétek magatokban a fájdalmakat, a rossz emlékeket, a döntéseket, hogy merre tartotok az életben és mérlegeljetek, hogy szembe néztek velük vagy elengeditek. Persze most azért így fogalmaztam,mert arra jutottam,hogy az én életemben is vannak dolgok,amikkel már egy millió éve nem kéne foglalkoznom és vannak olyan dolgok,amiket viszont csak úgy oldhatok meg, ha szembe nézek velük.

Innen is köszönöm Dr. Egernek,hogy a második terapeutám lett egy rövid időre és segített,hogy rendszerezzem az érzéseimet, az életemet.

Remélem nem lett túl szélhámos motivációs tréneres az ajánlóm,nem akarok a sikeresek kóklerek babérjaira törni. 

A 2020-as év talán az egyik legrosszabb volt számunkra hosszú idő után, főleg a fiatalabb generáció számára,mivel mi még hasonlót se éltünk át,mint a vírus által okozott hatások.

Előfordulhat-e,hogy egyre több világjárvánnyal kell szembe nézünk a jövőben?

Sir David Attenborough ezt és további hasonló kérdéseket boncolgat, de kezdjünk az elejéről.

Pripjatyban járunk,ahol a természet vált újra uralkodóvá az 1986-os katasztrófa után. A csernobili erőmű négyes blokkjának robbanása előtt egy jól fejlődő pezsgő kisváros volt,amiből mára növényekkel benőtt romok maradt.

Sir Attenborough remekül állítja párhuzamba pripjaty-i katasztrófát a bolygónkon hamarosan bekövetkező katasztrófával, jelenleg mi is pripjatyiak vagyunk,hiszen egy olyan csapás előtt állunk,amit gyakorlatilag saját magunknak köszönhetünk.

A jó hír,hogyha összefogunk, talán meggátolhatjuk,hogy felrobbanjon az erőművünk.

Sir David 1937-től kezdi a történetét, miközben elmeséli,hogy azokban az időkben mennyire sokszínű volt a természet és,hogy az évek során,mennyit változott ez egészen napjainkig.

Leírja,hogyan tűntek el a szemünk láttára az esőerdők,erdők a világ különböző részein,hogy csökkent le a nagy ragadozók száma a szárazföldön. (miközben pl.: Amerikában a kedvtelésből tartott nagymacskák száma a többszöröse, mint amennyi szibériai tigris él vadon Szibériában.)

Az egyik kedvenc sorozatom A kék bolygó című remek műsor, ami az óceánok flóráját és faunáját mutatja be. A könyvben remekül szemlélteti,hogy az első felvételeik alkalmával,mennyire gazdagok és színesek voltak a korallzátonyok a világ körül és,hogy mára ezek mennyire megváltoztak, mivel vannak olyan helyek,ahol mar csak a maradványaikat lehet látni. Mindez köszönhető a vizeink felmelegedésének. A vizeinkben a tápláléklánc nem csak 2-3 tagból áll, hanem akár 4-5 tag is megjelenhet bennük. Ha a felmelegedés hatására a legalacsonyabban lévő szervezetek eltűnnek, ott a lánc megszakad és súlyos következményekkel járhat a további élőlények étkeztetésére is.

És természetesen nem csak a felmelegedése a probléma,hanem a halászat is. Szuper példa lehet Palau,ahol a miniszter eszközölte,hogy akkor leáll minden ilyen tevékenység, majd 15 év múlva addig sosem látott mennyiségű hal jelent meg. Ha, akkor és ott meg tudták oldani azt a helyzetet, cserébe a természet regenerálta magát, miért ne tudnánk ezt nagyban megoldani?

A következő fejezetekben több évre előre vetíti le a jövőnket,ha így folytatjuk a fakitermelést,a halászatot, a növekvő CO2 kibocsátást.

Ahogy melegszik a bolygónk,úgy változnak meg az erőviszonyok a különböző területeken. Olvadnak a jégsapkák, a jeges vidéken élő állatkáknak egyre kevesebb életterük lesz, nem találnak táplálékot, párt maguknak.

A könyvnek van egy film változata a Netflixen, ajánlom azt is mindenkinek,mivel a különböző felvételek,még jobban felnyitják a szemeket. Az egyik legszomorúbb rész, amikor a rozmárok csökkenő területükön már nem férnek el és a szirtekre kényszerülnek,ahonnan egy út vezet le a mélybe,amit nem élnek túl.

De ez csak egy példa, mit köszönhetünk a fogyasztói társadalom növekvő igényeinek.

A lehetséges jövőképek ábrázolásánál kitér továbbá, a termőföldek kiaknázásának következményeire, a különböző területek időjárás változásaira és az ezekből adódó népvándorlás és háborúk lehetőségeire is.

A könyv vége fele a lehetséges megoldásokat boncolgatja, többek között a megújuló erőforrások kiaknázásáról, amiket a világ számos helyén már elkezdtek használni.

Beszél továbbá arról is,hogy ne növekedjen bántóan gyorsan a népesség,amit szintén jól kezelnek azok az országok,amik már felismerték,hogy a bolygónk nem bír ennyi embert kiszolgálni a véges erőforrások miatt.

Sir David Attenborough előadásokat is tart különböző természetvédelmi konferenciákon,hogy őszinte legyek olyan,mintha az előadása után el is felejtenék vagy nem tudom, persze nem mindenki,de úgy érzem,mintha ez az ember hiába beszél,hiába ír könyvet,hiába mutat be fájdalmas videókat az állapotokról, nem nagyon akarjuk észlelni,hogy a végzetünkbe rohanunk.

Szóval kihalásra felkészülni gyerekek, már ne nagyon vegyünk tartós kajákat,mert szerintem ez már úgyse fog megváltozni, az emberbe kódolva van az önzőség.

De talán ezek az apró sikeresnek tekinthető tevékenységek által belátjuk,hogy változtatni tudunk.

" Sokkal többet érhetünk el együtt, mint külön-külön." írja utolsó mondatként Sir David.

Meglátjuk, reméljük a legjobbakat.

10/10

a könyv végén kislexikon és különböző jegyzeteket olvashatunk, illetve egy pár színes kép is bekerült az útjairól.